A Mezőkovácsházi Torna Egylet hivatalos honlapja
A Mezőkovácsházi Torna Egylet hivatalos honlapja
Menü:
 
>Hírek<
>Hírek< : Ünnepi hazai mérkőzések

Ünnepi hazai mérkőzések

  2018.09.07. 08:00

Két hazai és 1 idegenbeli mérkőzés a hétvégén.


Három csapatunk lép pályára a hétvégén. Az ifjúsági valamint a felnőtt csapatunk is hazai pályán fogadja ellenfeleit, a serdülők Medgyesegyházára tervezett mérkőzése elmarad,  mert a vendéglátóink "hadilábon" állnak a sportorvosi engedéllyel. Az öregfiúk pedig Kondoroson kezdik el az új szezont.


A Bozsó Zsolt vezette U19-es együttesünk szombaton fél 5-től Szabadkígyóst fogadja. Rangadó vár ránk, hiszen a kígyósiak is két győzelemmel kezdtek, a tavalyi bajnokságban pedig utánunk végezve szerezték meg a bronzérmet. Éremhez kapcsoldó hír, hogy vasárnap a felnőtt mérkőzés előtt kerülnek átadásra az ezüst medálok!

U19: MTE-Szabadkígyósi SZSC

-Kezdés: szombat 16:30

-Játékvezető: Malya Zoltán


A felnőttekre vasárnap délután ünnepi "búcsú"-i találkozó vár. A sorsolás is szerencsésen jött ki, hiszen a szomszédvár Battonya fog érkezni hozzánk, így jó esély mutatkozik, arra, hogy szépszámú nézőközönség előtt fognak pályára lépni a csapatok. Battonya eddig nem szerepel jól a bajnokságban, hiszen 1 döntetlen mellett 3 vereség a mérlegük. Nyáron nem volt nagy mozgás náluk, 2 ember érkezett 3 pedig távozott, így a tavalyihoz hasonló kerettel fognak pályára lépni.

Csapatunk múlt héten 2 gólos előnyt adott le Csanádapácán, de továbbra is vezeti a bajnokságot. Javítani szeretnénk amire minden esélyünk megvan, főleg ha az első 3 mérkőzésen mutatott játékunkat tudjuk hozni.

Felnőtt: MTE-Battonyai TK

-Kezdés: vasárnap 16:30

-Játékvezetők: Bálint Zoltán, Fűri Imre, Gyebrovszki György


Megerősített játékoskerettel vág neki az öregfiúk csapatunk a bajnokságnak. Kondoroson fogunk kezdeni vasárnap fél 5-től a mindig masszív KOTE ellen. 

Öregfiúk: Kondorosi TE-MTE

-Kezdés: vasárnap 16:30

-Játékvezetők: Malya Zoltán, Tóth Gergely 


 

 
Bejelentkezés:
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

2007  Mezőkovácsházi Torna Egylet


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!