A Mezőkovácsházi Torna Egylet hivatalos honlapja
A Mezőkovácsházi Torna Egylet hivatalos honlapja
Menü:
 
>Hírek<
>Hírek< : Ünnepi Tanner-parádé

Ünnepi Tanner-parádé

  2018.09.10. 14:12

MTE-Battonyai TK 5:2.


Felnőtt csapatunk, második félidei jó játékának köszönhetően biztosan gyűjtötte be a 3 pontot Battonya ellen.

A mérkőzés előtt átvehették az ifisták a tavalyi második helyért járó érmeket és okleveleket, valamint díjazva lett Mag Róbert, aki 92 góllal gólkirály lett.

Erőteljesen kezdtünk, a 2.percben már Mag veszélyeztetett egy fejessel, 1 perccel később pedig meglett a vezetés, Varga ugrott ki ziccerben és magabiztosan lőtt a kapuba, 1:0. Ezután Sódar előtt akadt ziccer, de sajnos nem jó döntést hozott. A 19.percben váratlanul büntetőt kapott Battonya, László Máté szabálytalankodott a 16-oson belül, a megítélt tizenegyest Podina lőtte be, 1:1. Próbákoztunk visszavenni a vezetést, nagy helyzeteink is voltak, Tanner kapufát fejelt, a 30.percben pedig Varga lövése már szinte bent volt, de Sódar beleért és gyakorlatilag kilőtte a labdát a gólvonalról. A 33.percben újra nálunk volt az előny, Tanner szépen elhúzta a labdát a kapus mellett és hálóba gurított, 2:1. A 37.percben megint döntetlen lett, egy bal oldali szöglet után Podina csúsztatott a kapunkba, 2:2. 

A második játékrészben teljesen más futballt láthattunk szerencsére. Az 52.percben Túri passzát Tanner lőtte be, 3:2. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, a 64.percben meg is lett az eredménye, Varga szögletét Tanner fejelte be, 4:2. A 70.percben jöhetett volna az ötödik, de Varga remek labdáját Sódar kapufára rúgta. Ami késik nem múlik, a 73.percben paradés akciót láthattunk, Marofka-Sódar-Tanner volt a labda útja, végül Tanner lőtte ki a hosszú alsót, 5:2. A végén még akadt lehetőség, de az eredmény nem változott. 

Győzelmünkkel maradtunk a tabella élén, további jó hír, hogy Tanner Gergő 4 góljának hála átvette a vezetést a góllövőlistán. Végül fontos kiemelni, hogy nagyjából 10 perc játéklehetőséget kapott a 16 éves és rendkívül tehetség Fenyves Márkó, akinek gratulálunk a debütáláshoz.



 


 

 
Bejelentkezés:
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

2007  Mezőkovácsházi Torna Egylet


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!