Ifjúsági csapatunk bár már 2 góllal is vezetett végül döntetlent játszott Kétegyházán, ahol idő előtt ért véget a mérkőzés.
Kétegyházi lehetőségekkel indult a mérkőzés, Nagy kapusnak kétszer is nagyot kellett védeni. A félidő közepén kezdtünk éledezni, Veres Máté passza találta meg Kovácsot aki közelről a kapusba lőtt. Pár perccel később fordított leosztásban megint helyzetünk volt, ekkor Veres kevéssel lőtt mellé. A 36.percben viszont a hazaiak lőttek gólt, egy 18 méteres lövés akadt be Nagy kapus kapujába, 1:0. A szünet előtt Mag előtt akadt helyzet, de maradt az 1:0.
A második játékrész Veres kapufájával indult, de a 49.percben már meglett az egyenlítés, Mag 23 méterről nagyon nagy gólt rúgott, 1:1. Kilenc perc múlva már a vezetést is átvettük, Kolasovszki labdája találta meg Magot, aki egy szép csel után kilőtte a rövidet, 1:2. A 62.percben meglett a harmadik, Mag futott el a bal oldalon majd okosan a hosszú alsóba lőtt, 1:3. Pár perc múlva megrúgtuk a negyediket is, azonban Nagy László gólját Malya játékvezető nem adta meg, állítása szerint a labda elrúgás pillanatában Kovács szabálytalankodott. A videófelvétel alapján azonban nem igazán lehet látni szabálytalanságot...
Ezzel a góllal eldőlhetett volna minden, ehelyett a 72.percben egy kiugrás után szépítettek a kétegyiek, 2:3. Öt perccel a vége előtt Kolasovszki beadása után Kovács eldönthetett volna mindent. Sajnos a sors megvert minket a kihagyott helyzet miatt, Kalocsai szabálytalankodott a 16-oson belül, a megítélt büntetőt magabiztos lőtték be a vendéglátóink, 3:3.
A középkezdés után próbálkoztunk rúgni még egyet, ehelyett kontráztak a hazaiak, Kopócs szabálytalankodott a félpályánál, az ápolás közben a kétegyi csapat technikai vezetője beszólt egyik játékosunk Anyukájának, ezután kitört a balhé és Malya sporttárs lefújta a mérkőzést. A balhé következtében Mag Róbertet kiállították, Bozsó Zsoltot és a kétegyházi technikai vezetőt pedig elküldték a kispadtól. Valószínűleg komoly folytatása lesz az ügynek a keddi fegyelmi tárgyaláson.