A Mezőkovácsházi Torna Egylet hivatalos honlapja
A Mezőkovácsházi Torna Egylet hivatalos honlapja
Menü:
 
>Hírek<
>Hírek< : Ez nem a mi meccsünk volt

Ez nem a mi meccsünk volt

  2018.10.10. 08:00

U16: Nagyszénás SE-MTE 4:0.


Serdülő csapatunk megérezte 6 játékosa hiányát és kikapott a jó erőkből álló Nagyszénás otthonában.

A találkozó elejétől kezdve a hazaiak irányítottak, több kisebb helyzetük is volt, Takács kapus azonban bravúrokat mutatott be. A 35.percben sajnos már nem tudott segíteni, 20 méterről nagy gólt kaptunk, 1:0. Három perccel később Kanász buktatta az egyik szénásit a 16-oson belül, a megítélt büntetőt szerencsére a kapufára rúgták. A 43.percben a mérkőzés legnagyobb ziccerét hagytuk ki, Árpádhalmi 8 méterről a kapufát találta el, a kipattanót pedig Németh közelről fölé lőtte. 

Nagyon rosszul indult a második félidő, az első percben egy remek csel után közelről a rövidbe lőttek, 2:0. Nem adtuk fel teljesen a mérkőzést, Kopócs fejjel veszélyeztetett, majd Szeles remek lövését láthattuk. A 75.percben a semmiből kaptunk gólt, egy kipattanó után, 3:0. Ráadásul négy perc múlva jött a negyedik, egy ziccerig kijátszott akciót követően, 4:0.

László Máté csapata vasárnap Medgyesegyházára látogat.



 

 
Bejelentkezés:
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

2007  Mezőkovácsházi Torna Egylet


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!