A Mezőkovácsházi Torna Egylet hivatalos honlapja
A Mezőkovácsházi Torna Egylet hivatalos honlapja
Menü:
 
>Hírek<
>Hírek< : Záródik az első kör

Záródik az első kör

  2018.10.19. 08:00

Három mérkőzés vár ránk a hosszú hétvégén.


Rendhagyó módon, a felnőtt kezdi a hétvégét. Csapatunk Kétegyházára látogat szombaton délután 3 órától. Ellenfelünk jelenleg a 6. helyen áll, 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és 4 vereséggel. Az elmúlt 5 mérkőzésből 6 pontot értek el. Árgyelán Demeter együttese még pont eléri a felsőházat jelentő 6.helyet, azonban mögötte nagy a torlódás, így minden pontra szükségük van. 

Csapatunk kicsit lazábban vette a Kevermes elleni mérkőzést, azonban a 3 pont nem volt veszélyben. Arra azonban nagyon figyelünk kell, hogy Kétegyházán mindig nehéz győzni, így a múlt heti hibákat a vendéglátónk valószínűleg jobb százalékkal fogják kihasználni. Maximális koncentrációra lesz tehát szükségünk ahhoz, hogy 3 ponttal térjünk haza.

Felnőtt: Kétegyházi SE-MTE

-Kezdés: szombat 15 óra

-Játékvezetők: Modes Ottó Péter, Németh Balázs, Andrej Tamás Zoltán


Időrendben az ifjúsági csapatunk mérkőzése következik, mégpedig vasárnap délelőtt 11 órától. Kunágota fog érkezni hozzánk, akik ellen még mindig nem számíthatunk az eltiltott Mag Róbertre, azonban nélküle is kötelező itthon tartani a 3 pontot.

U19: MTE-Kunágota TE

-Kezdés: vasárnap 11 óra

-Játékvezetők: Fehér József, György Sándor


Nagy rangadó vár a serdülőre hétfőn 1 órától. Az a Szabadkígyós érkezik, akik hozzánk hasonlóan 12 ponttal kezdték a szezont, csak annyi különbséggel, hogy ők ezt 4 mérkőzésből hozták össze. Letudták győzni a nagyon erős Mezőhegyest, valamint Nagyszénást is. Minden tudásunkra szükség lesz, ahhoz, hogy megszerezzük a győzelmet.

U16: MTE-Szabadkígyósi SZSC

-Kezdés: hétfő 13 óra

-Játékvezető: Szabó Csaba Pál


 

 
Bejelentkezés:
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

2007  Mezőkovácsházi Torna Egylet


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!