Serdülő csapatunk újabb nagy mérkőzést nyert meg, ezúttal az eddig hibátlan Szabadkígyóst győztük le és már a 2. helyen állunk.
Aktívabban kezdtük a mérkőzést, a 12.percben pedig meg is lett a vezetés, Kopócsot buktatták a 16-oson belül a sértett pedig nem hibázta el a büntetőt, 1:0. Hat perc múlva duplázott, Jancsó beadása után a kapufa segítségével lett meg a második, 2:0. A 27.perben meglett a harmadik gólunk is, Kopócs passzát Bessenyei lőtte be közelről, 3:0. Nagyobb helyzeteink a folytatásban is nekünk voltak, de Takács kapusnak is kellett kétszer védenie. A 42.percben megszereztük a negyediket, egy szöglet után Kopócs érkezett túloldalon és közelről a kapus segítségével lőtt gólt, 4:0.
A második játékrész elején szépítettek a kígyósiak, egy jobb oldali szöglet után közelről lőttek a kapunkba, 4:1. Ezután gyorsan két gólt szerzett Bessenyei, az 59.percben Halász szögletét fejelte be majd pedig Kopócs emelése után ezúttal is fejjel volt eredményes, 6:1. A találkozó végét nagyon elrontottuk, a 78. és a 81.perc között három gólt is kaptunk, amivel felzárkoztak 6:4-re. Szerencsére azonban ez csak a szépítésekre volt elég, csapatunk fontos 3 pontot gyűjtött be.
Szombaton jön a nagy rangadó, hiszen az első helyen álló és hozzánk hasonlóan 15 pontot gyüjtő Mezőhegyest fogadjuk.