A Mezőkovácsházi Torna Egylet hivatalos honlapja
A Mezőkovácsházi Torna Egylet hivatalos honlapja
Menü:
 
>Hírek<
>Hírek< : A lesgól és a kiállítás sem volt akadály!

A lesgól és a kiállítás sem volt akadály!

  2018.10.28. 18:41

Újkígyós FC-MTE 1:3.


Felnőtt csapatunk, nagy csatában nagyon fontos 3 pontot hozott el a dobogós Újkígyós otthonából.

Jól kezdtük a rangadót, már az elején megvoltak a helyzeteink, Tanner valamint Sódar révén. A 15.percben meg is lett a vezetés, Sódar visszatett labdáját Tanner lőtte a hosszú alsóba, 0:1. Ezután két kapufát láthattunk, mind a kettőt a kígyósiak révén, csak az egyik a saját kapujukra ment. A 25.percben hatalmas lesgóllal egyenlített Danczik, érthetetlen, hogy nem emelte fel a zászlóját a partjelző, 1:1. A 43.percben tovább súlyosbodott a helyzetünk, Kopócsot húzták több méteren keresztül és ahogy próbált kiszabadulni megütötte Marczyt amiért pirosat kapott.

A második játékrészben nem látszódott meg, hogy 10 emberrel vagyunk. Tanner révén több helyzetünk is volt, a másik oldalon pedig Szabó kapusnak kellett nagyot védenie egyszer. A 88.percben meglett a vezetés, Csende szabadított fel, a labda Patyihoz került, aki remekül ugratta ki Tannert, támadónk pedig átverte Sélleit majd okosan a hosszúba gurított, 1:2. A hab a tortára a 92.percben került fel, Túri paradás labdáját Tanner lőtte be közelről, 1:3. Mindenképpen dícsérni kell Túri önzetlenségét, valamint természetesen Tannert is, aki így klasszikus mesterhármast ért el!

Jövő szombaton fél 2-től Magyarbánhegyest fogadjuk.




 

 
Bejelentkezés:
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

2007  Mezőkovácsházi Torna Egylet


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!