Ifjúsági csapatunk, az őszi szezonban immáron másodjára rúgott 23 gólt, amivel ismét beállították a legtöbb rúgott gól rekordját.
Nyolc percet kellett várni az első gólig, akkor Mag lépett ki majd lőtt a hálóba, 1:0. A 14.percben jött a második, Nagy László jobb oldali szöglete érintés nélkül jutott a kapuba, 2:0. A vendégek a 23.percben szépítettek, majd Zámbori 3 perccel később értékesített egy ziccert, 3:1. Meglepő módon azonban 5 perc alatt két gólt is kaptunk és már 3:3 lett az állás. A félidő végére összekaptuk magunkat, Zámbori tudott duplázni, de betalált Kovács és Kopócs is. A mi kapunknál Nagy Tamásnak is akadt dolga, de több gólt már nem kaptunk.
A második játékrészben teljesen kijött a két csapat közötti különbség. Tetszés szerint lövöldöztük a gólokat, ráadásul azt is megtehettük, hogy Nagy kapust kihoztuk a mezőnybe, aki 2 ziccert be is lőtt. Végül Kovács 7, Mag 5, Zámbori 4, Varjú 2, Nagy Tamás 2, Nagy László, Kopócs és Tar pedig 1-1 góllal zárta a találkozót.
A hétvégén nem rendeznek fordulót az U19-ben, viszont utána következő vasárnapon Medgyesegyházán zárjuk az őszi szezont.