Felnőtt csapatunk, a szezon legrosszabb teljesítményét nyújtva, vereséget szenvedett a már mumusnak számító Csanádapáca ellen.
Az első félidőben rögtön magunkhoz vettük a kezdeményezést, a vendégek egyértelműen védekezésre álltak be és próbálták "megölni" a játékunkat. Több kisebb lehetőségünk is volt, Sódar, Tanner valamint Mag révén. A legnagyobb helyzetet a 35.perc környékén láthattuk, Tanner már elfektette a védőjét, ziccerben azonban az utolsó pillanatban blokkolni tudták. Az apácaiak részéről egy gyenge próbálkozást láthattunk ami kevéssel kerülte el a kapunkat.
A második játékrészben gyakorlatilag nagy helyzetünk nem volt, meddő fölényben játszottunk, a vendégek taktikája tökéletesen bejött. Ráadásul ziccereket hagytak ki a masszív apácaiak. A gondunk tovább nőtt a 66.percben, egy eladott labda után Oláh ugrott ki és nagy szerencsével a hálónkban lőtt, 0:1. A hátralévő időben hiába próbálkoztunk, nagy helyzetünk nem volt, az apácai retesz pedig kiválóan zárt, így maradt a 0:1.