A Mezőkovácsházi Torna Egylet hivatalos honlapja
A Mezőkovácsházi Torna Egylet hivatalos honlapja
Menü:
 
>Hírek<
>Hírek< : Idegenbeli pontokban bízva

Idegenbeli pontokban bízva

  2020.03.06. 19:53

Két szomszédvári mérkőzés vár ránk.


Három mérkőzés volt kiírva csapataink részére erre a hétvégére, azonban  a serdülő Kunágota elleni mérkőzése elmarad, hiszen az elmúlt napokban nagy mennyiségű eső esett le.

Így a felnőttek kezdik a hétvégét, mégpedig fél 3-as kezdéssel Csanádapácán. Sokan emlékszünk arra, hogy tavaly nagyon nem ment apáca ellen, hiszen 4 mérkőzésen sem tudtuk őket legyőzni. Ősszel azonban megtört a jég és hazai pályán 6:0-ra tudtunk győzni. Azóta Csanádapáca összekapta magát és jelenleg a tabella 8.helyén állnak, azonban a 6. helytől mindösszesen 2 pontra vannak. A tavaszi szezonra nem változott Szikora Pál csapatának összetétele, így nagy meglepetésre nem számíthatunk. Nem indította jól a 2020-as évet az apácai gárda, Tótkomlóson 1:0-ra kaptak ki, ráadásul úgy, hogy majdnem 1 félidőt emberelőnyben játszhattak.

A mienk is rosszul kezdték az évet, a sokkal jobb erőállapotban lévő Sarkad elvitte tőlünk a 3 pontot, így ezzel szinte biztossá vált, hogy a bajnoki címről több mint valószínű, hogy le kell mondanunk. Csüggedni azonban nincs ok, a dobogót pedig meg kellene tartani, ehhez lehet nagy segítség, hogy Mittnacht Tibor visszatér eltiltásából. Hiányzóink ezúttal is lesznek, Zsuzsa László és Nagy László sérülés miatt biztosan nem lépnek pályára.

Felnőtt: Csanádapácai EFC-MTE

-Kezdés: szombat 14:30

-Játékvezetők: Modes Ottó Péter, Barta Tibor, Szántó Simon Péter

Az időjárás azonban itt is közbeszólt, a nagy esőzések miatt ez a párharc is elmarad!


Ifjúsági csapatunk elkezdi a tavaszt vasárnap 10 órától Medgyesegyházán. Ellenfelünk a Déli 1-es csoport utolsó helyén zárta az őszt mindösszesen 6 megszerzett ponttal. A tavaszi kezdés mindig nehéz, ennek ellenére a 3 pontot remélhetőleg elhozzuk és megalapozzuk a jó tavaszi szereplést.

U19: Medgyesegyháza SE-MTE

-Kezdés: vasárnap 10 óra

-Játékvezetők: Mezei Máté, Zsótér Róbert


 

 
Bejelentkezés:
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

2007  Mezőkovácsházi Torna Egylet


Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal