Ifjúsági csapatunk, a vártnál jóval nehezebben hozta el a 3 pontot Medgyesegyházáról.
Az első félidőben inkább a küzdelem dominált, mi uraltuk a mérkőzést. Az első komolyabb helyzet Kolasovszki előtt akadt, majd Fodor fejelt fölé. Közben a medgyesiek is veszélyeztettek, de szerencsére mellé lőttek. A legnagyobb helyzet Fodor előtt akadt, aki Mag remek labdáját lőtte fölé.
A második játékrész Takács kapus védésével indult, utána viszont megint mi jöttünk, Almási előtt két nagy helyzet is akadt, de Fodor is megint ziccert hibázott. A 75.percben végre meglett a vezetés, Mag ment el a bal oldalon, a beadása hihetetlen úton-módon jutott el Fodorhoz aki végre belőtte a játékszert a hálóba, 0:1. Az utolsó percig nyitott volt a mérkőzés, ráadásul Takács kapus bravúrt mutatott be, azonban a lényeg, hogy elhoztuk a 3 pontot.
Folytatás jövő héten szombaton 10 órától Jamina ellen az U19-es kupában, azonban az időpont még nem végleges, az is lehet, hogy pénteken délután fogják megrendezni.