Felnőtt csapatunk egy nagyon nehéz mérkőzésen, az utolsó 15 percben fordított és végül tartotta itthon a 3 pontot.
Pedig nagyon könnyedén indult a találkozó, rögtön az elején pár helyzetet kidolgoztunk. A 21.percben pedig meg is lett a vezetés, Mittnacht labdája után Mag ugrott ki, aki magabiztosan értékesítette a ziccert, 1:0. Hét perccel később a semmiből egyenlítettek a vendégek, egy eladott labda után Kasza lőtte el a labdát Vígh kapus lába mellett, 1:1. Ezután is mi irányítottunk, volt két remek szabadrúgásunk valamint láthattuk Dajcs veszélyes fejesét és Mag lehetőségét. A 43.percben azonban mégis mi kaptunk gólt, ezúttal is Kasza talált be a kapunkba, 1:2.
A második játékrészben teljesen helyzet nélkül voltak a vendégek, mi viszont csak a kapufát tudtuk többször is eltalálni, így az utolsó 15 percre apácai előnnyel mehettünk. A 76.percben végre meglett az egyenlítés, Csende beívelését követően Mag kotorta be a labdát, 2:2. Hat perccel később a kapufa végre velünk volt, Mag remek szólója után a kapufáról pattant be a labda az apácai hálóba, 3:2. A slusszpoén a 93.percben jött, Bíró parádés szabadrúgása akadt be a hosszú felsőbe, 4:2.
Nehéz győzelem volt, de a második félidei játékunk alapján megérdemelt 3 pontot szereztünk. Folytatás jövő szombaton Okányban, remélhetőleg a vírushelyzet nem szól bele mint az U19-es csapatunk tótkomlósi bajnokijába.