>Hírek< : Történelmi kezdés, győzelemmel |
Történelmi kezdés, győzelemmel
2020.09.23. 10:36

U15: MTE-Csabai AK 4:0.
Az MTE történetének első U15-ös mérkőzését láthatta a kilátogató közönség múlt héten pénteken. A debütálás jól sikerült, László Máté csapata sima győzelemmel kezdte a bajnokságot.
Az U15-ről tudni kell, hogy kicsinyített pályán (40x60 vagy 50x70) játszák, 5x2-es kapukra, a játékidő pedig 60 perc, félidőben térfélcsere van.
Sokáig jól tartotta magát ellenfelünk, de az első félidő utolsó 6 percében két gólt is tudtunk lőni, előbb Ondos, majd Takács talált be, 2:0. A második játékrész elején mindent eldőlt Nyári 35.percben szerzett góljával. 8 perccel később Tóth Bence eldöntött mindent. A látottak alapján ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattunk, akár nagyobb különbség is lehetett volna.
Folytatás jövő héten pénteken ismét hazai pályán, 15 órai kezdettel Szabadkígyóst fogadjuk majd.
MTE-Csabai AK 4:0 (2:0)
MTE: Kapus Bence- Ondos József, Almádi Csaba, Sipos Martin, Málik István, Szabó Márk László, Bagaméri Patrik, Takács Boldizsár, Illés Benedek
Cserék: Tóth Bence, Nyári Attila, Csóti Dániel, Simon Barnabás
Gólszerzőink: Ondos József, Takács Boldizsár, Nyári Attila, Tóth Bence
|