Mezőhegyesre hangolódva
2020.09.24. 15:31

Szomszédvári derbik várnak ránk.
Serdülő csapatunk 2 hét után, ismét Békéscsabára látogat pénteken délután. Ezúttal a Jamina SE vendégei leszünk, ahol ezúttal is győzelmi esélyekkel lépünk pályára. Sajnos múlt hétvégén 2 nagyon fontos pontot "elkezeltünk", ezért a 0 pontos vendéglátóink ellen nagyon kellene a győzelem.
U17: Jamina SE-MTE
-Kezdés: péntek 16 óra
-Játékvezetők: Fekete Zoltán, Kovács Krisztina
Szombaton nagyon fontos mérkőzést fognak a felnőttek játszani Mezőhegyesen. A megfiatalított Mezőhegyes eddig jól szerepel, bár az elmúlt 2 fordulóban pont nélkül maradtak Ács Levente tanítványai. A tabellán mindösszesen 2 ponttal előznek meg minket, mert csak ezért is nagyon fontos lenne egy jó eredményt elérni. A hegyesiek ebben az évben is a stabil védekezésre építenek, de az elmúlt időszakhoz képest jóval több gólt szereznek, főként az utolsó pillanatokban igazolt Szabó Mihály Dávid remekel, aki eddig 5 bajnokin 9 gólnál jár.
A mieink legutóbbi 2 mérkőzése sem sikerült jól, Okányban egy remek rangadón kaptunk ki, legutóbb pedig Gyomaendrőd vitte el tőlünk a 3 pontot. Eltiltottunk ezúttal is lesz, Dajcs Ádámra a következő 3 mérkőzésen nem számíthatunk, visszatérhet viszont Baki Norbert.
Felnőtt: Mezőhegyesi SE-MTE
-Kezdés: szombat 16 óra
-Játékvezetők: Benyovszki Zoltán, Zacsok Imre, Czégény Roland Lajos
Rangadóval zárul a hétvége, rendhagyó időpontban, nem vasárnap 10 órától, hanem délután 4-től fogadja az U19, a felnőtthöz hasonlóan Mezőhegyest. Ez sem lesz kis csata, mindkét csapat kiváló formának örvend, a napi forma fogja eldönteni, hogy ki szerzi meg a 3 pontot.
U19: MTE-Mezőhegyesi SE
-Kezdés: vasárnap 16 óra
-Játékvezetők: Benyovszki Zoltán, Hankó Balázs, Baczovszki Attila
|