>Hírek< : Minden tudásunkra szükség lesz |
Minden tudásunkra szükség lesz
2020.10.30. 13:19

Két nehéz párharc vár ránk.
A zsúfoltnak kinéző hétvégéből mindösszesen 2 mérkőzés maradt, mivel az U15 és az U17 mérkőzései is elmaradnak, ilyen-olyan okok miatt. Az U15-ös találkozót Kaszaper, a serdülőt pedig Gádoros mondta le. A Kaszaper ellenit pótoljuk majd később, a gádorosi 3 pont viszont játék nélkül a mieink kapják meg.
A fent leírt okok miatt tehát a felnőtt fogja indítani a hétvégét, mégpedig Okány ellen szombaton fél 2-es kezdéssel. Ellenfelünk remekül erősített nyáron, azonban a várt eredmények eddig nem jönnek, a legutóbbi 3 mérkőzéséből 4 pontot hoztak, aminek köszönhetően visszacsúsztak a 6.helyre. A bajnokság nagyon szoros és csak az utolsó fordulók fogják eldönteni, hogy ki folytatja a Megyei I.osztályban és ki a Megye II/A-ban.
Az őszi első mérkőzés eléggé "epikusra" sikeredett. Hiába vezettünk már az elején 2 góllal, a rengeteg védelmi és játékvezetői hibáknak köszönhetően Okány fordított és végül 9:6-ra tudott győzni, érdekesség, hogy ez volt nekik az első bajnoki 3 pontjuk.
Csapatunk az elmúlt 2 fordulóban 6 pontot hozott, aminek hála a feljutást érő 4.helyen várja az okányi összecsapást. Remélhetőleg minden játékos szeretne visszavágni a 9:6-os vereségért és ezzel együtt itthon tartani a 3 pontot.
Felnőtt: MTE-Okány KSK
-Kezdés: szombat 13:30
-Játékvezetők: Gyuga Zsolt, Varga Levente, Tóth Gergely
Vasárnap délután elkezdi Kiemelt csoportbeli szereplését az U19-es gárdánk. Egyből belecsapunk a közepébe, hiszen az elmúlt évek egyik legjobb ifi gárdájához, Dévaványához fogunk látogatni.
A ványaiak a roppant erős B-csoportból jutottak fel a Kiemeltbe, 7 mérkőzésen 4 győzelmet, 1 döntetlent és 2 vereséget értek el, ami a 4.helyre volt elegendő. Megállapítható, hogy kiemelkedő gólvágójuk nincsen, viszont mint csapat, nagyon egységes képet mutatnak.
Kifejezett esélyese nincs ennek a párharcnak, a mutatók alapján, két nagyon hasonló csapat fog összecsapni, remélhetőleg a mieink sikeresen zárják majd a hosszú idegenbeli túrát.
U19: Dévaványai SE-MTE
-Kezdés: vasárnap 14 óra
-Játékvezetők: Mihálik Pál, Kovács Antal, Zsótér Róbert
|